Mospilan 20 SG 200g

jelenleg nem rendelhető

Felszívódó rovarölő szer szívó- és rágókártevők, levéltetvek, pajzstetvek, molyok ellen.

Házikerti adagolása:  2-6 g / 10 liter víz

Hatóanyag: 200 g/kg (20 % m/m) acetamiprid, vízoldható granulátum (SG)

Forgalmazási kategória: III (szabad forgamú)

Javasolt növényvédelmi technológia:

Almában az egygazdás (a vegetációban gazdanövényt nem váltó) levéltetű fajok ellen a védekezést az első telepek megjelenésekor javasolt megkezdeni, és a felszaporodás mértékétől függően célszerű ismételni. A pajzstetvek elleni védekezés a lárvarajzás és a hímek rajzása idején javasolt. A cserebogarak elleni védekezést az első imágók megjelenése utánra célszerű időzíteni. Az almamoly ellen szexferomon-csapdás előrejelzés alapján, lárvakeléskor ajánlott védekezni. Elhúzódó rajzás esetén a kezelést 7-10 nap múlva szükséges megismételni. Aknázómolyok ellen a védekezést a lepkék főrajzása idején javasolt elkezdeni, és a rajzást követően a kis aknák megjelenéséig célszerű megismételni. Utolsó kezelés ideje: érés (BBCH 82)
Körtében a körte-levélbolha áttelelő nemzedékének tojásaiból kelő fiatal lárvák ellen szükséges irányítani a védekezéseket. Ebből eredően a kezelést nem programszerűen, hanem előrejelzés alapján kell elvégezni. Felhasználás legkésőbbi időpontja 50 %-os gyümölcsméretnél (BBCH 75)
Cseresznyében és meggyben cseresznyelégy ellen sárga ragadólapos rajzásmegfigyelésre alapozva, az első legyek megjelenésekor / az imágórajzás kezdetén célszerű permetezni. A levéltetvek ellen a védekezést az első levéltetű telepek megjelenésére ajánlott időzíteni. Ennek időpontja ragadós sárgalappal, vagy sárgatálas csapdákkal állapítható meg. A cserebogarak elleni védekezést az első imágók megjelenése utánra célszerű időzíteni. Felhasználás legkésőbbi időpontja érés kezdete (BBCH 82)
Szilvában a poloskaszagú szilvadarazsak elleni védekezést sziromhullás után célszerű elvégezni. A levéltetvek elleni első kezelést növényvizsgálat alapján, az első telepek megjelenésekor célszerű elvégezni, majd szükség esetén 7-10 nap múlva megismételni. Utolsó kezelés ideje: érés (BBCH 82)
Őszibarackban, nektarinban barackmoly ellen a kezelést a szexferomon-csapdás előrejelzés alapján, a lárvakelés idejére ajánlott időzíteni. Az egygazdás (a vegetációban gazdanövényt nem váltó) levéltetű fajok ellen a védekezést az első telepek megjelenésekor javasolt megkezdeni, és a felszaporodás mértékétől függően célszerű ismételni. A zöld őszibarack-levéltetű esetében növényvizsgálat és előrejelzés alapján, tavasszal az áttelelt petékből kelt nemzedék és utódai, a nyárvégi időszakban pedig az ivaros egyedek ellen szükséges védekezni. A pajzstetvek elleni védekezés a lárvarajzás és a hímek rajzása idején javasolt. A cserebogarak elleni védekezést az első imágók megjelenése utánra célszerű időzíteni. Utolsó kezelés ideje: érés (BBCH 82)
Dióban a pajzstetvek elleni védekezés a lárvarajzás, illetve a hímek rajzása idején javasolt. Dióburok-fúrólégy ellen sárga ragadólapos rajzásmegfigyelésre alapozva, az első legyek megjelenésekor/ az imágórajzás kezdetén célszerű permetezni. Levéltetvek (tarka dió-levéltetű, sárga dió-levéltetű) ellen a védekezést az első levéltetű telepek megjelenésére ajánlott időzíteni. Ennek időpontja a lombozat rendszeres vizuális megfigyelésével, valamint ragadós sárgalappal végzett csapdázással állapítható meg. A szükséges permetlé mennyiségét a lombozat méretének megfelelően kell megválasztani Utolsó kezelés időpontja (fenológiai állapot alapján):betakarítás előtt 30 nappal (BBCH 82).
Őszi káposztarepcében, mustárban és olajretekben őszi (szikleveles állapottól 4 valódi leveles állapotig: levéltetvek, repcebolha és repcedarázs lárvák ellen) vagy tavaszi (levéltetvek, repce-fénybogár, ormányosbogarak ellen) kijuttatással alkalmazható. A védekezés szükségességéről a kártevők egyedszámának felmérése alapján lehet dönteni. Növényenként 5 repce-fénybogár előfordulása esetén javasolt a védekezést elvégezni. A permetezést 200-400 l/ha vízmennyiséggel célszerű elvégezni. Javasolt a permetlébe nedvesítő szert adagolni. A repce-fénybogár elleni kezelések a területen előforduló egyéb károsítók (repceszár-ormányos, repcebecő-ormányos) ellen is hatásosak. A kártevők nagyobb egyedszáma esetén a nagyobb dózist kell használni. A repce virágzása idején, illetve ha a védendő táblán virágzó gyomok, vagy annak környezetében más virágzó kultúra található, a szer 0,15-0,2 kg/ha dózisban nappali permetezéssel kijuttatva a méhekre nem veszélyes. A kijuttatást légi úton, 80 liter/ha permetlémennyiség felhasználásával javasolt elvégezni. Utolsó kezelés ideje: virágzás (BBCH 67). Dózis 0,15-0,2 kg/ha 200-400 l/ha vizben légi kezeléskor 80 l/ha vizzel. Évi 1 kezelés engedélyezett.
Kukoricában a kifejlett kukoricabogarak elleni védekezés célja az egyedszám tojásrakás előtti gyérítése a következő évi lárvakártétel mérséklése, valamint a bibeszálak lerágásának, ezáltal a hiányos termékenyülésnek az elkerülése érdekében. A védekezést a tömeges rajzás idejére, lehetőleg a bogarak tojásrakása előtti időre kell időzíteni. Ha a nővirágzás még nem haladta meg az 50 % -ot és a táblában egyidejűleg a zöld bibeszálak 1,5 cm-re történt visszarágása észlelhető, valamint ha a bogarak növényenkénti egyedszáma eléri a 0,5-1 értéket, a védekezés indokolt. A kukorica pollenszóródása (hímvirágzás) idején, illetve ha a védendő táblán virágzó gyomok, vagy annak környezetében más virágzó kultúra található, a szer 0,15 kg/ha dózisban nappali permetezéssel kijuttatva a méhekre nem veszélyes. A kijuttatást légi úton, 80 liter/ha permetlémennyiség felhasználásával javasolt elvégezni. Felhasználás legkésőbbi időpontja címerhányás vége (BBCH 59).
Burgonyában a burgonyabogár elleni védekezést a fiatal lárvák ellen kell időzíteni. Amennyiben a lárvanépesség fiatal (L1-L2) és kis egyedszámú, akkor elegendő a 0,06 kg/ha dózis alkalmazása. Idősebb és nagyobb egyedszámú népesség esetén a magasabb, 0,1 kg/ha dózis használata javasolt. Felhasználás legkésőbbi időpontja bogyóérés (BBCH 85).
Napraforgóban károsító levéltetvek ellen a szármegnyúlás végétől (BBCH 40) a virágzat elkülönüléséig (BBCH 53) terjedő időszakban védekezhetünk. A védekezést az első kis kolóniák megjelenésekor indokolt elvégezni. A levéltetű-betelepedés idejét sárgatállal vagy ragadós sárgalap-csapdákkal lehet megállapítani. Ismétlődő betelepedés esetén 14 nap múlva a permetezés más készítménnyel megismételhető. Utolsó kezelés időpontja (fenológiai állapot alapján): virágzat elkülönülése  (BBCH 53).
Dohányban a dohánytripsz elleni védekezést a tripszek betelepedése kezdetén javasolt megkezdeni. Ez az időpont kék, fehér, vagy sárga színű ragadós lapokkal előre jelezhető. A levéltetvek ellen a védekezéseket az első levéltetű telepek megjelenésekor javasolt elkezdeni. Ennek időpontja ragadós sárgalappal, vagy sárgatálas csapdákkal állapítható meg. Utolsó kezelés ideje: virágzás (BBCH 62).
Paprikában a levéltetvek elleni kezeléseket az egyedek betelepedésekor ajánlott elkezdeni, és annak intenzitása szerint, 7-14 nap múlva célszerű ismételni. A nyugati virágtripsz ellen a virágzási időszakban, virágvizsgálat és kék fogólapos megfigyelés alapján szükséges a védekezést megkezdeni, és a kezelést 7-14 nap elteltével ajánlott megismételni. A megfelelő hatékonyság érdekében a készítmény kijuttatásához nagy lémennyiség javasolt. Utolsó kezelés ideje: az első bogyó teljes kifejlődése (BBCH 71).
Paradicsomban, tojásgyümölcsben üvegházi molytetű ellen a szer csak a kifejlett, mozgó alakkal szemben rendelkezik megfelelő hatással, ezért a védekezéseknél, kombinációs partnerként a rovarok fejlődését szabályozó készítmények (kitin-szintézist gátlók, juvenil hormonok stb.) alkalmazása szükséges. A kezeléseket a rajzásmegfigyelés alapján célszerű megkezdeni. Utolsó kezelés ideje: az első bogyó teljes kifejlődése (BBCH 71).
Uborkában, cukkiniben a levéltetvek elleni permetezést a telepek megjelenése előtt javasolt kezdeni, és további felszaporodás esetén, 7-14 nap múlva célszerű megismételni. Utolsó kezelés ideje: az érés kezdete (BBCH 80).
Salátában az első levéltetű-kolóniák megjelenésének észlelésekor indokolt a védekezés elkezdése. A védekezés célja annak megakadályozása, hogy a levéltetvek a salátafejbe is bejussanak. Szükség esetén a védekezést 7-10 nap múlva meg lehet ismételni. Utolsó kezelés ideje: 70%-os levéltömeg (BBCH 47).
Bimbóskelben a földibolhák és káposztalégy ellen a védekezés kritikus időszaka a palántanevelés vége, illetve a kiültetést követő 1 hónap. A védekezés eredményét számottevően javítja a vetésforgó alkalmazása. Levéltetvek ellen az első kis telepek kialakulásakor érdemes védekezni. Bagolylepke és káposztalepke ellen a tojásból kikelt fiatal lárvák megjelenésekor célszerű védekezni. Felhasználás legkésőbbi időpontja végleges főhajtáshossz (BBCH 58).
Fűszernövények szívó- és rágó kártevői ellen a védekezést az első imágók megjelenése után célszerű időzíteni, és szükség esetén 7-10 nap múlva megismételni. Utolsó kezelés: nincs korlátozás.
Dísznövényekben a szívó- és rágó kártevők elleni védekezést megfigyelés alapján javasolt végezni.
Erdészeti kultúrákban szívó- és rágó kártevők elleni védekezést az első imágók megjelenése után célszerű időzíteni. A készítményt légi úton kell kijuttatni!
MOSPILAN 20 SG méhekre nem jelölésköteles, minden engedélyezett kultúrában nappal is kijuttatható.  Virágzó állományban is!
Légi kijuttatás engedélyezett az alábbi kultúrákban; kukorica, őszi káposztarepce, mustár, olajretek, erdészeti kultúrák

Gyártó: Sumi Agro Hungary Kft.
Kategória: Rovarölő szer
Tömeg: 0,2 kg
Forgalmazási kategória III

A termékleírás tájékoztató jellegű, a készítmény felhasználása előtt kérjük olvassa el a termék használati utasítást!

Egységár:119900.-/kg

  • Cikkszám: RO040
Ez a termék jelenleg nem rendelhető!

Ajánlott termékek

Hírlevél feliratkozás

Tisztelt Érdeklődő!

Érdemes feliratkozni hírlevelünkre, mert így mindig naprakészen értesülhet
legújabb akcióinkról,kedvezményeinkről, legújabb termékeinkről.
Kedvezményes ajánlatainkat is így küldjük el Önnek!
Törekszünk arra, hogy visszatérő látogatóink, vásárlóink számára valódi előnyöket biztosítsunk.
Diplomás kertészeink tippjei, segítsége egyenesen az Ön email fiókjába érkezik, ha hírlevelünkre feliratkozik!
Ha kedvet kapott és a jövőben Ön is szeretne a fenti előnyökkel élni, ne habozzon, iratkozzon fel most!

Amennyiben nem szeretné igénybe venni  szolgáltatásunkat, úgy a hírlevél felületén bármikor le tud iratkozni!