Sanium System 50ml

készleten

Felszívódó hatásmechanizmusú hatóanyagának alkalmazásával szemben még nem alakult ki a károsítók részéről toleráns ellenálló képesség.

Hatóanyag: 25 g/l Flupiradifuron

Házikerti adagolása: 40-50ml /10 l víz

Forgalmazási kategória: III (szabad forgamú)

Javasolt technológia:

Almában:

Levéltetvek ellen a minél sikeresebb védekezés elérésének céljából időzítsük a kezelést a kihajtás után a virágzás kezdete előtt az első telepek megjelenésnek idejére illetve a gyümölcsök 90%- os érettségére. A kezelések száma nem haladhatja meg az 1/2 év/kezelést.

Szőlőben (bor-, csemege-):

Szőlőkabóca fajok ellen a második, harmadik stádiumú lárvák ellen célszerű védekezni a fürtmegnyúlás
érés kezdetén. Mivel a kikelt lárvák a keléstől számított 30–40 napig nem képesek a fitoplazma terjesztésére
ezért, az első lárvák megjelenésétől számított 30 nap után végzett kezeléssel lehet jó eséllyel
a betegség terjedését megakadályozni. A kezelések lehetséges száma 1/1 év.

Salátában:

A kezeléseket levéltetvek ellen 2 leveles állapottól a végleges fejméretig 1/2 év alkalommal végezzük el.

Hajtatott uborkában és cukkíniben:

A levéltetvek elleni permetezést a telepek korai kialakulásának stádiumában javasolt elvégezni. Molytetvek ellen a kezeléseket az első kifejlett egyedek megjelenésekor célszerű megkezdeni. Egyes uborkafajták érzékenyebbek lehetnek a flupiradifuron hatóanyagra, ezért mindenképpen ajánlott kisebb felületen próbapermetezést végezni. Molytetű és levéltetvek ellen a növények 2 leveles állapotától a teljes éréséig 1/2 év alkalommal védekezhetünk.

Hajtatott paprikában:

A levéltetvek elleni kezeléseket az egyedek betelepedésekor ajánlott megtenni.

Hajtatott paradicsomban és tojásgyümölcsben:

Molytetvek ellen a szer csak a kifejlett, mozgó alakkal illetve az első stádiumú lárvákkal szemben rendelkezik megfelelő hatással. A kezeléseket a növényállományban végzett rajzásmegfigyelés alapján célszerű megkezdeni 2 levele állapottól az érésig alkalmazzuk 1/2 éves intervallumban.

Burgonyában:

Burgonyabogár ellen a védekezéseket a növény sorzáródásának kezdetétől a bogyóérésig szükséges időzíteni 1/év alkalommal.

Szabadföldi, hajtatott, valamint szobai dísznövényekben:

A levéltetvek esetében a védekezés már az áttelelt tojásokból kelt nemzedék ellen megkezdődhet, és a megfigyelések alapján a vegetáció során szobanövényeknél megismételhető. A tápnövényváltó fajok nyári gazdanövényein a védekezéseket az egyedek betelepedésekor, a telepek megjelenése előtt kell elvégezni. Szobai dísznövények esetén a kezelést 7–14 naponként a kártételi helyzet alakulása szerint célszerű ismételni. Molytetvek, pajzstetvek, kabócák és kártevő bogárfajok ellen a kezeléseket – a növényállomány rendszeres vizsgálatára alapozva – az első egyedek megjelenésekor célszerű elvégezni.
Dísznövényekben (szabadföldi, hajtatott) az éves kezelések száma nem haladhatja meg az 1/2 év alkalmat.
Szobanövényeknél a maximális kezelés 4 alkalom/év, a kezelések között el kell telnie 7 napnak.

Hatásmechanizmus:

A flupiradifuron nikotin acetilkolin receptor serkentő neonikotinoid, a rovarok nikotin-acetilkolin receptorát blokkolja.

Gyakorlati tanács:

A permetlé mennyiséget a kezelendő növény lombfelületének a nagyságától függően kell megválasztani.
Méhekkel látogatott virágzó kultúrákban, virágzó gyomnövények jelenlétében, mézharmat kiválás esetén méhkímélő technológiával juttassuk ki a készítményt. A méhek repülésének befejeztével a csillagászati naplemente előtt 1 órával kezdjük meg. A készítmény más növényvédőszerrel nem keverhető.

Gyártó: Bayer Cropsience
Kategória: Rovarölő szer
Tömeg: 50ml
Forgalmazási kategória III


A termékleírás tájékoztató jellegű, a készítmény felhasználása előtt kérjük olvassa el a termék használati utasítást!

 

  • Cikkszám: RO130
3520.- Ft Egységár: 70400.-Ft/l

Hírlevél feliratkozás

Tisztelt Érdeklődő!

Érdemes feliratkozni hírlevelünkre, mert így mindig naprakészen értesülhet
legújabb akcióinkról,kedvezményeinkről, legújabb termékeinkről.
Kedvezményes ajánlatainkat is így küldjük el Önnek!
Törekszünk arra, hogy visszatérő látogatóink, vásárlóink számára valódi előnyöket biztosítsunk.
Diplomás kertészeink tippjei, segítsége egyenesen az Ön email fiókjába érkezik, ha hírlevelünkre feliratkozik!
Ha kedvet kapott és a jövőben Ön is szeretne a fenti előnyökkel élni, ne habozzon, iratkozzon fel most!

Amennyiben nem szeretné igénybe venni  szolgáltatásunkat, úgy a hírlevél felületén bármikor le tud iratkozni!