Termékinformációk
Leírás
A nátron vízüveg széles körben használt vegyület, melyet elsősorban cementben, tűzálló anyagok gyártása során, textil- és fafeldolgozás során, valamint élelmiszeripari adalékanyagként alkalmaznak.
Felhasználása:
- Fémek javítására alkalmazható. Bevett gyakorlat, hogy egy belsőégésű motor kipufogórendszerében bekövetkezett repedéseket nátrium-szilikáttal, vagy rokon vegyületével, magnézium-szilikáttal javítják, ugyanis vízben oldva könnyen felvihető a sérült részre, majd az erős hő hatására a víz elpárolog belőle, így egy üvegszerű, tartós bevonatot képez a sérült részen. Ugyan ezen elv alapján gyakran alkalmazzák igen meleg környezetben lévő fémfelületek javítására is.
- Hőálló beton készítésére is alkalmazzák, mert a cementhez adagolva nagymértékben megnöveli annak hő tűrő képességét. Ezen kívül ragasztóanyagok széles köréhez adagolható, ezáltal a ragasztási felületek jobban ellenállnak a hőnek. Hátránya, hogy néhány év elteltével, kiváltképp a nagy igénybevételnek kitett felületeken összetöredezik, ezáltal a ragasztás elengedhet.
- Az élelmiszeriparban elsősorban csomósodást gátló anyagként, tojás tartósítására, gyümölcsök héjának eltávolítására, valamint különféle aromák hordozóanyagaként alkalmazzák E550 néven (E550i: nátrium-szilikát; E550ii: nátrium-metaszilikát). Érdekessége, hogy a nátrium-szilikáttal tartósított tojások héján lévő pórusokat eltömíti, így a baktériumok nem tudnak bejutni a tojásba, valamint a víz sem tud elpárologni belőle. Az így tartósított tojás akár kilenc hónapig is eltartható. Hátránya, hogy az így kezelt tojás lágytojásként való elkészítés közben felrobbanhat, mert a vízgőz nem tud távozni a tojáshéj pórusain, ezért célszerű a nátrium-szilikáttal tartósított tojásokon a főzés kezdete előtt egy apró lyukat szúrni. A nátrium-szilikát konzerv gyümölcsökben, egyes tojások héján, és vaníliaaromákban fordulhat elő. Napi maximum beviteli mennyisége nincs meghatározva. Élelmiszerekben alkalmazott mennyiségek esetén nincs ismert mellékhatása.
- A faiparban a nátrium-szilikátot széles körben alkalmazzák, ugyanis megakadályozza, vagy nagymértékben késlelteti a fa rothadását, valamint megvédi a különféle rovaroktól, például a szútól.
- Beton felületek, stukkók, berakások készítésénél nátrium-szilikátot alkalmazva meggátolható a víz beszivárgása. Festékként is felvihető, ekkor vízzáró réteget képez, mert elzárja a felület pórusait. Ezen kívül tűzálló, tűzkésleltető tulajdonságokkal is rendelkezik, mert meleg hatására víz szabadul fel belőle, így hűtve a felületet.
- Víztisztító berendezésekben alkalmazva megköti a nagyobb, vízben lebegő molekulákat.
Utoljára megtekintett termékek